MMOSZ: Kiemelkedő társadalmi és vállalkozói szerepvállalás
Négyen vehették át idén a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Magyar Vállalkozók Napja ünnepségen december 1-jén Budapesten a Művészetek Palotájában a VOSZ által alapított Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat, köztük dr. Simon Balázs, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) operatív alelnöke. Az Év Vállalkozója Díjat 20-an érdemelték ki 2023-ban, Zala Vármegye jelöltjeként Berta Péter, az MMOSZ tag WHC Kft. ügyvezetője és társtulajdonosa.
Perlusz László, a VOSZ főtitkára laudációjában kiemelte, hogy dr. Simon Balázs a díjat az elmúlt 20 évben végzett HR szakmai és törvény előkészítői munkájáért kapja. Az MMOSZ operatív alelnöke a következő szavakkal fogadta az elismerést: „Ez a díj számomra amellett, hogy óriási megtiszteltetés, egyben világos és egyértelmű megerősítése annak, hogy érdemes értékek mentén, és azokból nem engedve keresni a legtöbbek számára megfelelő szakmai megoldásokat. Az általam képviselt cégeket a HR-tevékenységben a folyamatos innováció, az olyan új megoldások keresése motiválja, ahol a munkáltatói és munkavállalói érdekek egyidejűleg tudnak érvényesülni, és ahol az ezekhez vezető folyamatot a partnerség, az empátia és a szakértelem jellemzi, amire az érdekképviseleti munkában is törekszem. Számomra a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj ennek a munkának a legkiemelkedőbb elismerése, amit ezúton is nagyon köszönök a jelölő szervezeteknek.”
„Ez a díj nem kizárólag az enyém, hanem a kollégáimé is, hiszen ahogy minden elismerést, ezt is közösen, együttes erővel értük el. A sikert nem díjakban mérem, sokkal inkább a növekedésben, a vevői elégedettségben, munkatársaink elkötelezettségében és abban, hogy minél több embernek tudjunk jó munkát ajánlani és ezáltal számukra egy jobb életre lehetőséget adni. Ugyanakkor örülök ennek a kitüntetésnek, a közös sikernek, mert ezáltal a „világnak” is meg tudjuk mutatni, hogy van egy magyar cég, amely egy vidéki kisvállalkozásból az ország és a közép-kelet-európai régió egyik legmeghatározóbb HR szolgáltatója lett” – hangsúlyozta Berta Péter.
Az eseményen Eppel János, az idén 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott ünnepi beszédet. A rendezvényen megjelent Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszer is.
Sajtókapcsolat: Holub Katalin (+36 20 922 6431)