Lehetőségeket nyitott az új Munka Törvénykönyve

Forrás: MR/180perc | 2014. 02. 12. 11:16:00

Az új kódexben nagyobb rugalmasságot kapott, így szinten maradhatott a foglalkoztatás – emelte ki a 180 percben a Magyar Munkaerő-kölcsönző Szövetség elnöke.

Kedvezőek az új munka törvénykönyve első éves tapasztalatai – jelentette ki a 180 percben Dénes Rajmund, a Magyar Munkaerő-kölcsönző Szövetség elnöke. Szavai szerint a több mint 20 éve megalapozott korábbi munkajogi kódexet felváltó új korszerű és gyakorlatias, kidolgozásában a szakemberek figyelembe vették az uniós jogharmonizáció és a modernizálódó foglalkoztatás szempontjait is, ennek lehet az eredménye például, hogy nagyobb rugalmasságot kapott, így szinten maradhatott a foglalkoztatás. Az új Mtk. persze így is támadható, hiszen vannak olyan törvényi változások, amelyek szűkítették a piaci lehetőségeket és többletköltséget okoznak, de a rugalmatlan foglalkoztatás helyén megnyílt munkalehetőségek a szakember szerint mindennél fontosabbak a piaci szereplőknek.

Dénes: az új Mtk.új lehetőségeket nyitott

A munkaerő-kölcsönzés szűkebb területén két új, a szakember szerint az uniós irányelveknél szükségtelenül szigorúbb korlátozás született (ekvivalencia elve, végkielégítések), a szándék mindenesetre világos, méltánylandó, és az irány is jó, ha a várt piactisztulás valóban végbe megy, márpedig az új Mtk. egyik legfontosabb célja ez. Dénes Rajmund úgy látja, az új munka törvénykönyve a legtöbb változást a munkavállalók életében hozta (szabadság, távollétidíj-számítás, munkavállalói jogok, kötelezettségek), és ezzel valamennyire egyensúlyba is hozta a munkáltatói és a munkavállalói oldalt, bár maradt még csiszolni való. A Magyar Munkaerő-kölcsönző Szövetség elnöke szerint mostanra talán már tiszta is a kép, sikerült értelmezni, átláthatóvá tenni a kezdetben problémás pontokat a munkaadók és a munkavállalók előtt is.